Hírek

Pichling F5-10 második nap

2016.04.13.

Kevés szél, trükkös futamok!

Elérkezett a második versenynap az F5-10 osztály versenyzői részére, melyet nagy reményekkel vártunk, mivel a két Magyar versenyző előző napi jó szereplése biztatóan alakult.

Következzen a helyszíni beszámoló, olvassuk közvetlenül a résztvevő leírásából a mai események történetét!

Kevés szél, trükkös futamok! Ez jellemezte a Pichlingerseen a 10-es osztály második versenynapját. A ma ismét halasztással kezdtünk, nagyjából délután 1 órakor indították el az első futamot. Végül 5 futamot sikerült rendezni, így végül 15 futam alapján alakult ki a végeredmény, 3 kiesővel.

De mit is csináltunk mi magyarok?

Tibu sajnos szenvedett a kis szélben, próbálta tartani a mögötte lévőket, de csak három futamon keresztül sikerült neki. Végül a tegnapi 6. helyről visszacsúszott a 8.-ra és így zárta a 10-es osztály versenyét. Ez is nagyon szép eredmény tőle, ebben az erős nemzetközi mezőnyben, összességében nagyon jól ment.

Én a verseny előtt kezdtem izgulni a szélhiány miatt, mindenképpen szerettem volna megméretni magam a versenyt vezető Jens Amendához képest. Az 1 órai futamkezdet igazi megkönnyebbülést jelentett. A tegnapi 0,6 pontos hátrányomat az első futammal előnybe fordítottam és átvettem a vezetést. Végül a mai 5 futamból 4-et megnyertem, így én lettem a 2016-os Pichlengersee F5- 10-es osztályának győztese. Ebben a pillanatban hihetetlenül örülök, jó verseny volt!

Ifj. Csóka László

Gratulálok, ez szép siker, ekkora előnnyel megnyerni egy olyan nemzetközi versenyt, ahol hét nemzet sportolói mérték össze tudásukat, és a verseny elején a későbbi győztes „eldobott” két futamot! Fantasztikus!

Ma utaztak a helyszínre a holnap kezdődő F5-E osztály további Magyar résztvevői. Hajrá fiúk, mutassátok meg mit tudtok!

További hírek