Hírek

Tizenhat MM versenyző küzdelme a Pécsi-tavon

2014.02.10.

Tavaszias, kellemes szeles idő fogadta a 2013-14 telére eső Téli Kupa versenysorozat 4. fordulójának résztvevőit.

Az előző időszak zord körülményei után igazan kedvező feltételek mellet rendezhettük meg ezt az eseményt. Tizenhatan gyűltünk össze ezen a februári vasárnapon, hogy ismét összemérjük tudásunkat.

A verseny első felében az „A” vitorla még éppen jó volt, bár néha egy egy pöff alkalmával tanúi lehettünk borulásoknak is. Többeknek technikai problémájuk is akadt, például nekem is. Egyik futamban a kormányszervóm beadta a kulcsot, ez a futam nekem ugrott, és még a következő is amíg az alkatrészcserét elvégeztem. Azt hittem beázott, de otthon szétszedve semmi vizet vagy annak nyomát nem találtam és szárítás után sem működött.

A versenyt egyenletes teljesítménnyel ifj Csóka László nyerte Székely Antal és Csonka András előtt.

A nap végére a szél ereje alábbhagyott és elkezdett csepegni az eső. No, de sebaj, amúgy is csak eddig terveztük a futamokat, ugyanis közben délután három óra lett. Az eredmények kiszámolása időszaka alatt baráti beszélgetés mellett fogyasztottuk a finomabbnál finomabb otthonról hozott, közösbe tett pogácsákat, fasírtokat, sütiket. Nekem különösen a rétesek nyerték meg a tetszésemet.

Na ez is egy jó nap volt, érzéssel utazhattunk haza.

Végeredmény

További hírek

Videók

Versenynaptár

Fad Dombori
2018.09.22-23. Fad Dombori
RG OB
2018.10.06-07. Velence
Hungarian IOM Open
2018.10.20-21. Orfű Pécsi tó
MM Nyílt Baranya Bajnokság
2018.10.22. Orfű Pécsi tó
Dér Kupa MM Ranglista Verseny
2018.11.03.
Téli Kupa 2017-18. I. forduló
2018.11.11. Orfű Pécsi tó

Archívum